Jelenlegi hely

Nanny voltam New Yorkban, avagy te is szeretnél egy jó szakmát? Nézzük, mi kell hozzá!

Sokunk lánya, keres külföldi munkát, de mostanában egyre több édesanya/nő is gondolkodik azon, hogy gyermekekre vigyáz, vagy épp besegít másnál a házimunkába, akár itthon, akár külföldi munkalehetőséggel. A Kecskeméti Nanny, AuPair & Anyaképző tanfolyam szervezőjét kérdeztük Icut, hogy mik is pontosan ezek az elnevezések, melyik állásra, ki jelentkezhet?

Hogy kerültél kapcsolatba ezzel a foglalkozással?

Tinédzser koromban olvastam egy könyvet, „Feleség voltam New Yorkban” címmel. Már akkor elhatároztam, hogy egyszer én is elmegyek oda, a „Nagy Almába”, ahogyan becézik az ottaniak.

Nos, bár nem mint feleség, hanem mint „nanny” (dadus) illetve „housekeeper” (házvezetőnő), de valóban eljutottam oda. Nyelvvizsgám, sőt szakmai nyelvvizsgám is volt már akkoriban, mikor kijutottam, úgy hogy a nyelvtudásomat illetően nem voltak kétségeim. Egészen addig, míg el nem kezdtek beszélni hozzám az ottani emberek… Tudniillik, fogalmam sem volt arról, hogy miről karattyolnak nekem. Még az is felmerült bennem, hogy angol nyelv ez egyáltalán? Viszont buzgón bólogattam, néha válaszoltam is nekik, szóval pont úgy csináltam, mint aki nagyon is érti, hogy mit mondanak. Meg is jegyezték, hogy rendkívül jól beszélem a nyelvet... Több, mint egy hétig tartott, míg át nem álltam a tanult nyelvről a New York-i gondolkodásmódra.

A „nanny” vagy „housekeeper” élete nem könnyű. Sokat kell dolgozni, de a másik oldalon ott van az, hogy világot láthat az ember, megismerhet más kultúrákat, és nem mellesleg kereshet egy kis pénzt is. Én például, az alatt az idő alatt, míg kint voltam, szabadidőmben körbejártam egész Manhattant. És mivel nem „aupair” hanem „nanny” illetve „housekeeper” voltam, így az akkori fizetésem annyi volt, mint az otthagyott magyarországi munkahelyem igazgatójának! Később viccelődtem is azon, hogy én is „vezető” beosztásban voltam kint, hiszen mint házvezetőnő dolgoztam!

Tisztázzuk a „babysitter”, az „aupair”, a „nanny” vagyis a dadus, esetleg a „housekeeper” vagyis a házvezetőnő fogalmát, hiszen igen nagy különbség van az elnevezések között?

Nálunk a legelterjedtebb fogalom a gyermekmegőrzőre, a babysitter (magyarosan: bébiszitter) és az aupair elnevezés. A bébiszitter csak alkalmanként vigyáz a gyermekekre, vagyis ha a szülők moziba, színházba, étterembe mennek, akkor csak erre a pár órára kell felügyelni a gyerme(ke)kre.

Az aupair fiatal, 20-25 éves korosztályú lány, esetleg fiú, aki leginkább nyelvtanulás céljából megy ki külföldre, ott lakik a családdal, kisebb-nagyobb (ez változó) házimunkát is elvégez a gyermekfelügyelet mellett, heti zsebpénzt kap, fizetik az ellátását, sőt nyelviskolába is járatják.

A nanny, vagyis a dadus teljesen belefolyik a család életébe, segít a mindennapok szervezésében, akár évekig velük lakik, felügyeli a gyerekeket, önállóan végzi a házimunkát, ám ennél fogva a teljes ellátás mellé már nem zsebpénzt, hanem fizetést kap, jobb családoknál akár hivatalosan is bejelentik. És van a „housekeeper”, vagyis a  házvezetőnő, itt  a családdal való megegyezés kérdése, hogy kell-e foglalkoznia a gyermek(ek)kel, vagy kizárólagosan csak a házimunkát végzi el, azért, mert mondjuk már van egy dadus a családban (tehetősebbek ezt is megtehetik), vagy mert az anyuka akarja ellátni a gyermek körüli teendőket. Természetesen van olyan házvezetőnő, aki gyermektelen családnál dolgozik, nyilván ott csak a házimunka elvégzése a feladata.

Kecskeméten van-e igény a gyerekfelügyelőkre?

Természetesen nemcsak Magyarországon, de Kecskeméten is egyre nagyobb az igény olyan gyermekfelügyelőkre, akik rátermettek a feladatra, megfelelően szakképzettek, tapasztalattal rendelkeznek, és nem árt, ha esetleg valamilyen nyelvet is tudnak. Vannak, akiknek nem a papír számít, elég egy ismerős vagy egy erre szakosodott weboldal ajánlása, ezentúl pedig, ha megvan a szimpátia, máris működik a dolog.

Mi a fontos, ha ki akarjuk tanulni ezt a szakmát, milyen szempontokat vegyünk figyelembe a tanfolyam választásánál?

Ha szétnézünk a piacon, különböző típusú és minőségű képzések, tanfolyamok keretében lehet elsajátítani a szakmai alapokat. A képzés kiválasztásnál nagyon fontos szempont, hogy milyen előzetes tudással és tapasztalattal rendelkezünk, ehhez mennyi pluszt tud adni maga a kiválasztott képzés? Mennyi elméleti ismeretet, milyen széles körű gyakorlati tapasztalatot tudunk szerezni a részvétellel? Segít a képző intézmény a további lépésekben? Kapunk-e szakmai segítséget a képzés elvégzése után, ha szükségünk van erre?

Végezetül, csak ajánlani tudom a gyermekekkel való foglalkozást mindazoknak, akik szeretik a gyerekeket, alkalmasak a velük való foglalkozásra, szívesen illeszkednek be más családba, sőt, sok esetben más kultúrába! Kalandra fel!

Ábrahám Attiláné Jövőkép Stúdió
www.jovokepstudio.hu
tulajdonos, angol nyelv-fejlesztő tréner, oktatási koordinátor
A képzést tartja: Szabadszállásiné Csapó Dóra nanny képző és egészségügyi szakember

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Ne vágj füvet májusban, adj teret a beporzóknak!

Na ez igazán tetszeni fog a családnak, akárki is vágja a füvet nálatok! A Vágatlan május elnevezésű, még 2019-ben Angliából indult nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a beporzóbarát kertek jelentőségére a figyelmet.
Az Édesanya teremtése

Az Édesanya teremtése

Azt tudjuk, hogy 6 pár keze és 3 pár szeme van, gyógyítani is tud, de ki teremtette a könnycseppet?
Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Az anyák napja margójára - "Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy…"

Szia Anya! Visszahívla… de, persze, hogy fontos vagy… tudom, hogy ebben a hónapban még nem hívtalak, de még csak elseje van. Nem azért akarom letenni, mert már legszívesebben a temetőben tudnálak.
A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

A humor és a nevetés nemcsak jól esik, de egészséges is!

Május első vasárnapja Anyák napja mellett a nevetés világnapja is. Egy szívből jövő nevetés jót tesz az egész testnek és léleknek. Nem csupán a stresszt csökkenti vagy az immunrendszert erősíti, hanem segít megelőzni a depressziót és javítja az önértékelést is.
Ugrás az oldal tetejére