Jelenlegi hely

Országos vízipisztolycsata lesz 40 fürdőben köztük Kecskeméten és Tősfürdőn is

Országos vízipisztolycsata és egyúttal különleges rekordkísérlet is lesz a Magyar Fürdőszövetség tagfürdőiben augusztus 19-én.

Gyere vízipisztolyozni a kedvenc fürdődbe!

A rekordkísérlet célja, hogy augusztus 19-én, szombaton egy időben akár több ezren vehetnek részt egy fergeteges vízipisztolycsatában a 21. századi technika segítségével, online módon összekapcsolva. 

Közismert, hogy Magyarország páratlanul gazdag termálvizekben, ma már szinte bármerre járunk az országban, találhatunk erre a kincsre épülő fürdőket, strandokat. A Magyar Fürdőszövetség célja, hogy évről évre olyan közös programokat szervezzen, amelyek hozzájárulnak az itthoni fürdők és ezek sokszínűségének minél szélesebb körben megismertetéséhez, illetve egyáltalán a fürdőzés népszerűsítéséhez.

Feledhetetlen nyári strandélmény lesz az országos vízipisztolycsata és egyben rekordkísérlet! 

Az újdonság, hogy nem egy helyszínen, hanem egyszerre több helyen folyik majd vízipisztolycsata. Összesen 40 fürdő csatlakozott a most első alkalommal meghirdetett, közös „Magyar Rekordkísérlet” akciónkhoz. A kelettől nyugatig, északtól délig tartó, gyakorlatilag országos lefedettségnek köszönhetően a vízipisztolycsatában részt venni kívánó vendégek elérhető közelségben találhatnak ehhez fürdőt.

A rekordkísérlet célértéke a Magyarországon egy időben legtöbben vízipisztolycsatát játszó fürdőzők száma. A rekordkísérlet tervezett időpontja 2023. augusztus 19. (szombat), 14 óra. 15 percen át kell a vízipisztolycsatának folyni minden helyszínen.

Idén országszerte 40 fürdő csatlakozott a kezdeményezéshez

A Magyar Rekordok 22 éves történetében jelenleg a rekordot 800 résztvevővel a szigetvári fürdő tartja. A mostani kezdeményezés egyedülálló abban, hogy a telekommunikáció segítségével „egy helyszínként” egész Magyarországot jelenti majd, a résztvevők és a helyszínek száma egyaránt a rekordkísérlet tárgya.

A rekordkísérletet a Magyar Rekord Egyesület, mint központi szervező koordinálja, minden egyes helyszínt online módon, internetes alkalmazáson keresztül elektronikus, valós idejű kép- és hangkapcsolattal lesz összekötve.

Összesen 40 fürdő csatlakozott a most első alkalommal meghirdetett, közös „Magyar Rekordkísérlet” akciónkhoz, a teljes listát ITT találod!

Természetesen Kecskeméten és Tősfürdőn is lőhetsz!

ADL

 

Imami: minden egy helyen, amire egy szülőnek szüksége lehet!

Ne maradj le a helyi családi programokról, hírekről, információkról!
Iratkozz fel hírlevelünkre!

Neked ajánljuk!

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Tudtad, hogy a kerti törpéknek is van világnapjuk?

Beköszöntött a jó idő és egyre több kertben felbukkannak ismét a kerti törpék. Lehet őket szeretni, vagy kimondottan utálni, egy biztos: bizony van világnapjuk is. Garden Gnome Day, vagyis a kerti törpék világnapját ugyanis minden év június 21-én ünneplik.
Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Te hogyan ünnepelnéd a Szülők Világnapját?

Tudtad, hogy a  Szülők Világnapját (Global Day of Parents) június 1-jén ünneplik világszerte?
Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Testmozgás és mentális egészség: a jólléthez vezető út

Miért fontos a fizikai egészség mellett a mentális egészség megőrzése, fejlesztése?
Hogyan segíthetjük a gyermekek nyelvi fejlődését?

Hogyan segíthetjük gyermekünk nyelvi fejlődését?

A téma szakértője, tudása és a széleskörű  tapasztalata alapján biztos segítője lehet a hasonló problémával küszködő gyermekeknek és szüleiknek.
Ugrás az oldal tetejére